Pedagógus, muzeológus. Szülei kivándoroltak Németországba kerültek. 1912-ben települtek haza Tatabányára. Az elemi népiskolát (1918 – 1922) Tatabányán, a polgárit (1922 – 1926) Körmenden végezte, ahol nagynénjénél, Madáchy Ida tanítónőnél lakott. Tőle népünk szeretetét, megbecsülését, és a családlátogatás fontosságát örökölte. Polgári iskolai történelemtanára, Lux Béla hatására egy életre eljegyezte magát a történelemmel, a néprajzzal, az értékek feltárásával és megőrzésével. 1926-tól az Esztergomi Tanítóképzőben tanult, 1931-ben szerzett tanítói oklevelet. Az 1931/32 tanévben Vértessomlón a katonai szolgálatra bevonult tanítót helyettesítette. Tényleges katonai szolgálatát 1932/33 -ban Győrben teljesítette, ahonnét tiszti iskolára Sopronba vezényelték. Az 1933/34. tanévben állás nélkül maradt. Az 1934/35. tanévben Nagyesztergáron Emmert Lászlót, volt osztálytársát helyettesítette. 1935-ben meghívták a Győr-Sopron megyei Himódra helyettesnek. 1937-ben véglegesítették „Életem legboldogabb hat éve volt Himódon”, vallotta 1982 -ben egy dolgozatában. Itt nősült meg 1939-ben. 1941-ben, a nyugdíjba ment nagynénje helyére, Körmendre jött. Az elemi fiúiskola 3. osztályában lett nevelő. Tanítói munkája mellett hetente két délután, óraadóként rajzot és kémiát tanított az Iparostanonc Iskolában. Egy éves tanítói munka után behívták katonának Sopronba. 1942. július 9-én indították őket a frontra. Leszerelése után csak „tanítgatott”: tanítványaival többet tartózkodott az óvóhelyen, mint a tanteremben. 1944 -ben a szülők már nem is engedték iskolába gyermekeiket. Azért, hogy tanítványai ne veszítsenek évet, felváltva, magánházaknál tanítottak 8-10 tanulót. 1944 őszén ismét behívót kapott. 1945 –ben fogságba esett, és 1946–ban került haza. 1953-ban, a lányiskolában, igazgatóhelyettes és tanulmányi vezető lett. Földrajz – biológia – rajz szakos tanári diplomáját 1954 –ben szerezte Pécsett. Szaktárgyai mellett szívesen foglalkozott a néprajzzal. Elévülhetetlen érdemei vannak a híres Batthyány levéltár maradványainak megmentésében, szakszerű tárolásában. Dévényi Ferenc igazgatóval szerény, de egyre gyarapodó, iskola-múzeumot hoztak létre. Gyűjtő munkájukat fémjelzi az a több mint 3 000 darabból álló gyűjtemény, amelyik alapját képezte az 1981–ben, a volt Batthyány kastélyban megnyílt Rába Helytörténeti Gyűjteménynek, a későbbi Múzeumnak. 1964 –től 1971 –ig, nyugdíjba vonulásáig volt igazgatója a Körmendi 414. számú Szakmunkásképző Intézetnek. Igazgatósága alatt építették fel a Szakmunkásképző Intézet kétszintes, hat tantermes épületét. Az épület elkészítéséhez jelentős segítséget nyújtott Körmend és környéke iparossága is Madáchy Károly igazgató felkérésére Nyugdíjazása után még évekig óraadóként tanított, utána muzeális értékű anyagok gyűjtésével, rendszerezésével, helytörténeti kutatásokkal és idegenvezetéssel foglalkozott. 1968 áprilisában Ő és barátja, Csaba József, kezdeményezésére alakult meg Körmenden a Magyar – Finn Baráti Kör, amelynek elnöke, később örökös tiszteletbeli elnöke lett. Munkája elismeréseként többször volt vendége a Finn Nagykövetségnek. 1988-ban eljutott Finnországba is. Hosszú éveken keresztül elnöke volt a Pedagógusok Szakszervezete Körmendi Járási Vezetőségének. Több mint 20 évig volt idegenvezető. 1964 – 1979 –ig tanácstag, 1967 –től a Körmendi ÁFÉSZ felügyelő-bizottságának elnöke, 1968 óta a Hazafias Népfront Honismereti Munkacsoportjának vezetője. Alapító tagja volt a TIT Körmendi Járási Szervezetének. 1965 – 1979 között népi ülnök volt. 1946 – 1967 között vezette a „Napsugár” bábszínházat. Életpályája gazdagságát több mint 30 tanulmány [Kézirat.], 12 kiállítás jellemzi. Közéleti tevékenységét a Békemozgalom kitüntető jelvényével; a „Kiváló Szövetkezeti Munkáért” elismerő oklevéllel, 1989-ben Körmend városa a „Pro Urbe” kitüntetéssel ismerték el.
Forrás: Pintér Pál: „Még nem elég” Madáchy Károly életútja. =Vasi Honismereti Közlemények 1984 1. szám. 9 – 12. p. ; Pintér Pál: „Ha tűz ég benned, szolgáld azt híven!” Madáchy L. Károly emlékezetére. =Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények 1995/4. 74 – 75. p. ; dr. Nagy Zoltán: „Ki Körmendért élt, most csendben távozott.” = Rábavidék, 1995. VI. évf. 13. sz. 2. p. ; Pintér Pál kutatása, gyűjtése.
Vizi László
